argentin

Szerelem?

Raúl Brasca szintén argentin szerző, a mikrofikció műfajához elsősorban kritikusként, elméleti szakemberként kapcsolódik, több fontos antológia szerkesztője, folyamatosan jelennek meg cikkei rövidprózával foglalkozó folyóiratokban.

RAÚL BRASCA

Szerelem 1.

Ő szereti a szerelmet. Én nem. Én őt szeretem, beleértve természetesen az ő szerelem iránti szeretetét is. Én szerelmet nem adok neki. Én csak szavakba csomagolt szenvedélyt adok, abból viszont nincs hiány. Ő pedig becsapja magát, szerinte ez a szerelem és ezért szereti, amit tőlem kap: szereti a csalót, aki bennem rejtőzik. Én nem szeretem őt és engem a látszat sem csap be, én nem őt szeretem. Mindennapos történet a miénk, nincs benne semmi különös: két ember, akik kitartanak egymás mellett, és akiket egy félreérthető és egy félreértett érzés köt össze. Boldogok vagyunk.

Szerelem 2. 

Azt hiszi, hogy én csak a szerelembe vagyok szerelmes, őt pedig csak a szex érdekli. Hadd higgye. Amikor a teste olyan hatással van rám, hogy abba beleremegek, azt ő a szavaknak tulajdonítja. Amikor az én testem van rá olyan hatással, hogy beleremeg, azt a saját hevességének gondolja. Mindenesetre szeret engem, én pedig hagyom, hogy áltassa magát, mert én is szeretem őt. Jól tudom, hogy addig leszünk csak ilyen boldogok, amíg úgy hiszi, nem szeretjük egymást.

(A fordítás felelőse: Letti)

Reklámok

Férfiak és nők

Pablo Urbányi magyar származású, Kanadában élő argentin író. Elsősorban hosszabb prózákat ír, néhány regénye, novellája magyarul is megjelent, ezt a mikrofikciót pedig ő maga választotta a saját szövegei közül.

 

PABLO URBÁNYI

Párbeszéd

Férfi és nő, a három fős kanapé két végében ülnek. A nő szeméből némi aggodalom sugárzik. A férfi végül erőt vesz magán és megszólal:
Férfi: Rossz kedvűnek tűnsz, van valami baj?
Lány: Semmi. Kérlek, ne kombinálj.
Rövid szünet után:
Férfi: Rossz kedvű vagy valami miatt, amit mondtam?
Nő: Nem.
Férfi: Valami miatt, amit nem mondtam?
Nő: Nem.
Férfi: Valami miatt, amit csináltam?
Nő: Nem.
Férfi: Valami miatt, amit nem csináltam?
Nő: Nem.
Hosszabb szünet. A férfi mély levegőt vesz és lassan tagolva a szavakat így szól:
Férfi: Az a baj, hogy véletlenül mondtam valamit, azzal kapcsolatban, amit csináltam, pedig nem lett volna szabad se megtennem se kimondanom, vagy legalábbis az érzéseidet figyelembe véve másképp kellett volna mondanom vagy csinálnom?
Nő: Valami ilyesmi. De elég, inkább hagyjuk.

(A fordítás felelőse: Szani)

 

Lopott pillantás

Az argentin szerző második megjelenése a blogon, ő maga azt mondja a szövegeiről, hogy nehezen fordíthatóak, mert sok bennük a nyelvi vicc. Ebben a mikrofikcióban is van ilyen, ha jobban megnézzük a címet és a végkicsengést, de remélhetőleg ebben az esetben magyarul is működik.

LUISA VALENZUELA

Lopott pillantás

Igaz, ami igaz, a fenekemre tette a kezét és éppen rá akartam kiáltani, amikor a busz elhaladt egy templom előtt, és láttam, hogy keresztet vet. Végül is rendes srác, gondoltam magamban. Talán nem is szándékosan csinálja, vagy esetleg nem tudja a bal keze, mit csinál a jobb. Igyekeztem a busz belsejébe húzódni – hiszen egy dolog mentegetni valakit és egy másik hagyni, hogy fogdossanak – de egyre több utas szállt fel és nem lehetett moccanni sem. Hiába próbáltam beljebb húzódni, csak még jobban hozzám nyomta a tenyerét, és még meg is simogatott. Idegesen mozgolódtam. Ő is. Elhaladtunk egy újabb templom előtt, de most észre sem vette és ezúttal csak azért emelte a kezét a homlokához, hogy letörölje róla az izzadtságot. Lopva pillantottam rá és csak a szemem sarkából figyeltem, nehogy azt higgye, hogy tetszik nekem a dolog. Nem tudtam hova menekülni és ettől kirázott a hideg. Ekkor úgy döntöttem, revansot veszek és a fenekére tettem a kezem. Néhány háztömbbel odébb az emberáradat elsodort mellőle. A leszállók magukkal rántottak és már bánom, hogy ilyen hirtelen szem elől veszítettem, mert a pénztárcájában csak 7400 régi peso volt, és kettesben ennél sokkal többet akaszthattam volna le róla. Kedvesnek tűnt. És bőkezűnek.

(a fordítás felelőse: Kun Dani)

Családregény mikrofikcióba zárva

Gyakran éri az a vád egyes mikrofikciókat, hogy a rövidség a minőség rovására megy, és kétségtelenül előfordul, egy-egy szöveg annyira a végső csattanóra koncentrál, hogy egészen vicc jelleget ölt és egyszerhasználhatóvá válik. Nem ez a helyzet a következő szöveggel, amely szintén egy kortárs argentin szerző tollából (billentyűjétől) származik, és amelynek sorai mögött egy többgenerációs családtörténet sejlik fel.

EDUARDO GOTTHELF

Glühwein

Arrafelé ilyenkor glühweint árulnak az utcán, fűszerekkel ízesített forró vörösbort. Elfeledteti az emberrel, hogy fázik.

Úgy mesélték nekem, a dédszüleid a keleti pogromok elől menekülve szenteste keltek át a határon, mert olyankor kevésbé őrizték.

A nagyszüleid, a család egyetlen túlélői, `37 karácsonyán szöktek meg Németországból.

Ez volt az első ital, amit ott ittam, `76 karácsonyán. Édesanyád itt maradt, várandós volt veled, azt hittük, nem fenyegeti veszély. A többit már tudod.

Amikor `82 karácsonyán visszatértem, hoztam hat üveggel. Az utolsót egy különleges alkalomra tartogattam. Hogy ízlik? Biztos le fogunk részegedni, hiszen Buenos Aires-ben karácsonykor sincs hideg. Mindegy, a mínusz tizenöt fokot úgyis a szívemben érzem.

Egészségedre! Jó utat, fiam. Kívánom, hogy legyen munkád, boldog életed, és hogy a te gyerekeidnek ne kelljen útra kelniük karácsonykor.

(A fordítás felelőse: Wagner Hella)

Egy mesebeli herceg ma

Az ismert nép- (vagy mű-) mesei motívumok is gyakran szerepelnek a mikrofikciós átírások áldozatai között. Luisa Valenzuela kortárs argentin szerző a műfaj élő alkotói közül az egyik legnépszerűbb, négy változatban is újraírta a mesebeli herceget, ezek közül olvashatunk most egyet:

LUISA VALENZUELA

4 Herceg 2

Hercegünk az álomtörő csókot gyakorolja. Felismeri nem mindennapi tehetségét és arra törekszik, hogy a maximumig finomítgassa azt. A siker nem garantált. Lényegtelen is, hiszen ő rendkívül daliás, fiatal és előtte az élet.

Látja, hogy sikere nem elsöprő, de nem azért nem az, mert a lánykák, akiket megcsókol, nem ébrednek fel. Nem, nem, épp ellenkezőleg. Képes egészen közel lopakodni a hálószobákhoz, és mikor megtalálja a lányokat legmélyebb álmaikba merülve, megcsókolja őket. Ekkor a lányok felébrednek. Túlságosan is. Követelőzni kezdenek, akaratossá válnak, megvilágosodnak, ráébrednek az életre, a világra, vágyaikra és kívánságaikra… s elkezdenek követelőzni.

Pedig nem ilyennek szereti őket.

Kitart igyekezete mellet, mert egy nap eljön majd az igazi, a végső megmérettetés. Tudja, hogy valahol a hatalmas királyság rejtett zugában egy gyönyörű hercegnő a legmélyebb álmát alussza, és csak az ő megváltó csókjára vár. Ami megváltja a lányt és a herceget is. Mindkettőjüket. Egyszerre, és egyformán.

Történetünk hercege a keresésnek szenteli életét, csókolgat itt is, ott is, fittyet hányva a következményekre. Csókol és már ott sincs, épp csak egy kicsit nyugtalankodik. Számára nem múlnak az évek, míg kitartóan tovább keresgél. Ugyanolyan fiatal és daliás, feltehetően bölcsebb is. Már körültekintőbben csókol, mégis nagyobb hatást ér el minden alkalommal. Csak a látszat kedvéért folytatja a keresést, az eredmények számára teljesen érdektelenek.

Mikor végül megtalálja az alvó szépséget, – aki örök idők óta a hercegére várt, hogy felébressze -, hozzá sem ér. Nem tesz semmit, meg sem csókolja, még csak a kristálykoporsóból sem emeli ki. Mindössze annyit tesz, hogy végtelen elővigyázatossággal átszállíttatja a palotájába. Ott, egy a naptól is védett szobába zárja, és messziről figyeli. Férfi és nő, távol egymástól, mindketten mozdulatlanok. A lány egy kincs. Csodaszép, úgy fekszik a koporsójában, mintha csak a csókra várna. De a csók, ami felébreszthetné, a herceg száján szárad, kiszárítja a száját, ő maga is kiszárad, mert soha sem sikerült megtanulnia, hogyan ébressze fel a királylányt eléggé, de nem teljesen.

„Tisztelem” mondja azoknak, akiket érdekel. Azok meg helyeselnek.

(A fordítás felelőse: Letti)

 

Egy lehetséges (másik) teremtéstörténet

A mikrofikciók szerzői nem csak görög-római mítoszokat és ismert irodalmi műveket írnak át szívesen, de gyakran bibliai történeteket is továbbgondolnak. Marco Denevi egyik “hamisítása” a teremtést helyezi egy kicsit más kontextusba.

MARCO DENEVI

Teremtés

Az utolsó atomháború során odaveszett az emberiség és a civilizáció. A Föld színe kietlen pusztasággá változott. Valahol Keleten mégis megmenekült egy űrhajós gyermeke. A fiú gyomokon élt és egy barlangban aludt. A katasztrófa borzalmától kétségbeesetten, hosszú ideig csak sírni tudott és az édesapjáért könyörögni. Az emlékei homályossá és töredékessé váltak: önálló életre keltek és önkényesen jöttek-mentek, mint az álmok. A rettegését üres félelem váltotta fel. Néha-néha feltűnt előtte apja alakja, amint rámosolyog vagy megdorgálja, vagy épp amint beszáll az űrhajójába, majd lángcsóvák és hatalmas robaj kíséretében eltűnik a felhők közt. Ilyenkor őrült magányában térdre rogyott és kérlelte édesapját, hogy térjen vissza. Időközben a felszín újra kizöldült: a növények virágba borultak és a fákon gyümölcs termett. A kisfiú férfivá érett és nekilátott felfedezni a vidéket. Egy napon madarat látott, másnap farkassal találkozott. Harmadnap váratlanul egy korabeli lánnyal találta szembe magát, aki hozzá hasonlóan túlélte az atomháború pusztítását.

Mi a neved? – kérdezte tőle.

Éva – felelte a lány – és neked?

Ádám.

(A fordítás felelőse: Kun Dániel)