MIKROFIKCIÓK IDŐSEKRŐL

A címet a fiatal mexikói szerző, Laura Elisa Vizcaíno adta ennek a kis válogatásnak, mely négy szöveget tartalmaz. Olvasatunkban nem mindegyik kötődik feltétlenül az idős korhoz, de az idő múlásához mindenképpen.

LAURA ELISA VIZCAÍNO

Gyávaság

Annak ellenére, hogy a nagyi akkor már hét éve meghalt, egyszer csak megjelent egy családi összejövetelen. Örömmel fogadtuk, és hallgatólagos megállapodást kötöttünk, miszerint egyikünk sem említi neki halálának tényét, nehogy felzaklassuk.

Az este kellemesen telt, búcsúzáskor azonban egyikünk sem ajánlotta fel, hogy hazaviszi.

 

Éjjeli hangok

Már elmúlt éjfél, de az öreg hölgy még mindig hintaszékében ringatózik előre-hátra, miközben a halott lánya arcképét megvilágító gyertyákra szegezi tekintetét.

Hallgatja az óra ketyegését, a hintaszék nyikorgását, a macska nyávogását, és néha-néha hallani véli egy kislány hangját, aki könyörögve kéri édesanyját, hogy aludjon el, végre aludjon el.

(Felelős: Rebi)

Hintától a hintaszékig

– Holnap lesz a szülinapom, szeretnék egy zsúrt lufikkal, csokitortával, vanília fagyival és színes konfettivel. Bárcsak eljönnének a barátnőim és a családom! Talán még ajándékokat is hoznak. Miért is nem kértem meg anyut, hogy vegye meg nekem azt a sárga ruhát a nagy napra!

– Nyugodjon le drága, szerintem még az unokái sem fognak eljönni. Inkább segítek felkelni.

 

Jobb később, mint soha

– Miért nem találkoztunk hamarabb? Merre jártál eddig, drága?

– Kísértésből kísértésbe estem, szerelmem!

(Felelős: L. Timi)

 

Fotó: @gauchomagiar

Fabulák

Ebben a bejegyzésben Rafael Ángel Herra Costa Rica-i szerző néhány mikrofikcióját közöljük, melyek a La divina chusma, 101 fábulas című kötetben jelentek meg, főszereplői pedig különféle állatok, így ezek a történetek egyfajta posztmodern fabuláknak is mondhatóak.

RAFAEL ÁNGEL HERRA

Leselkedő lepkeszárnyak

A pillangó gondtalanul pihent egy ágon. A szárnyain kirajzolódó félelmetes szempár elijesztette az éjjeli madarakat.

Idővel annyira természetessé vált számára mások megtévesztése, hogy amikor egy hozzá illő párt akart keresni magának, nem tudta eldönteni, a szomszédos fáról figyelő szempár vajon igazi-e vagy sem.

(A fordítás felelőse K. Heni)

A szomorú hernyó

Kicsi vagyok, aprócska. Mivel minket, teremtményeket sosem kérdeznek, így nem tudom, mi lehetett az égiek szándéka az állatvilágban, mikor mérgező, szőrös hernyónak teremtett, bár az köztudott, hogy a méreganyag megvéd az ellenségeimtől. Nem panaszkodom, sőt, inkább szerencsésnek mondhatom magam, mert a hernyók istene olyan pajzzsal ajándékozott meg, ami megvéd a külső támadások ellen. Mégis ki merné egy érintés miatt kockáztatni az életét?

Nem panaszkodom, tényleg nem, de eljött az idő, hogy kiderüljön, van-e igazság vagy nincs. A méreg, mely távol tartja tőlem az ellenséget, a barátaimat is elhessegeti. Nincs hát más választás, mint a magány.

(A fordítás felelőse T. Fanni)

Miért sző hálót a pók?

A pókok lételeme, hogy hálót szőnek. Mi másra is áhitozhatnának, ha egyszer így rendelte a sors? Márpedig a sors általában nem túl engedékeny.

Az állatvilágban az a hír járja, hogy a pókok törvénytisztelő állatok, hálóikat is mindig a megszokott rend és terv szerint szövik.

De azért az életük nem csak állandó ismétlődések sorozata. Néha a boldogságot is megízlelik, amikor hajnalban a harmatcseppek visszaverik a nap sugarát és a háló ezüstös szálai tüzes fényben izzanak.

A pók azonban találékony teremtés, és még ennél is jobb oka van rá, hogy ilyen gyönyörű hálót szőjön, hiszen lakhelyéül is szolgál, sőt, itt is ünnepel. Sokszor órákon át lesben áll, hogy elkapjon egy-egy figyelmetlen bogarat, akivel aztán vidám lakomát csaphat.

(A fordítás felelőse M. H. Timi)

 

(Fotó: @gauchomagiar és @finesztra)

 

 

Szerelem?

Raúl Brasca szintén argentin szerző, a mikrofikció műfajához elsősorban kritikusként, elméleti szakemberként kapcsolódik, több fontos antológia szerkesztője, folyamatosan jelennek meg cikkei rövidprózával foglalkozó folyóiratokban.

RAÚL BRASCA

Szerelem 1.

Ő szereti a szerelmet. Én nem. Én őt szeretem, beleértve természetesen az ő szerelem iránti szeretetét is. Én szerelmet nem adok neki. Én csak szavakba csomagolt szenvedélyt adok, abból viszont nincs hiány. Ő pedig becsapja magát, szerinte ez a szerelem és ezért szereti, amit tőlem kap: szereti a csalót, aki bennem rejtőzik. Én nem szeretem őt és engem a látszat sem csap be, én nem őt szeretem. Mindennapos történet a miénk, nincs benne semmi különös: két ember, akik kitartanak egymás mellett, és akiket egy félreérthető és egy félreértett érzés köt össze. Boldogok vagyunk.

Szerelem 2. 

Azt hiszi, hogy én csak a szerelembe vagyok szerelmes, őt pedig csak a szex érdekli. Hadd higgye. Amikor a teste olyan hatással van rám, hogy abba beleremegek, azt ő a szavaknak tulajdonítja. Amikor az én testem van rá olyan hatással, hogy beleremeg, azt a saját hevességének gondolja. Mindenesetre szeret engem, én pedig hagyom, hogy áltassa magát, mert én is szeretem őt. Jól tudom, hogy addig leszünk csak ilyen boldogok, amíg úgy hiszi, nem szeretjük egymást.

(A fordítás felelőse: Letti)

Férfiak és nők

Pablo Urbányi magyar származású, Kanadában élő argentin író. Elsősorban hosszabb prózákat ír, néhány regénye, novellája magyarul is megjelent, ezt a mikrofikciót pedig ő maga választotta a saját szövegei közül.

 

PABLO URBÁNYI

Párbeszéd

Férfi és nő, a három fős kanapé két végében ülnek. A nő szeméből némi aggodalom sugárzik. A férfi végül erőt vesz magán és megszólal:
Férfi: Rossz kedvűnek tűnsz, van valami baj?
Lány: Semmi. Kérlek, ne kombinálj.
Rövid szünet után:
Férfi: Rossz kedvű vagy valami miatt, amit mondtam?
Nő: Nem.
Férfi: Valami miatt, amit nem mondtam?
Nő: Nem.
Férfi: Valami miatt, amit csináltam?
Nő: Nem.
Férfi: Valami miatt, amit nem csináltam?
Nő: Nem.
Hosszabb szünet. A férfi mély levegőt vesz és lassan tagolva a szavakat így szól:
Férfi: Az a baj, hogy véletlenül mondtam valamit, azzal kapcsolatban, amit csináltam, pedig nem lett volna szabad se megtennem se kimondanom, vagy legalábbis az érzéseidet figyelembe véve másképp kellett volna mondanom vagy csinálnom?
Nő: Valami ilyesmi. De elég, inkább hagyjuk.

(A fordítás felelőse: Szani)

 

Lopott pillantás

Az argentin szerző második megjelenése a blogon, ő maga azt mondja a szövegeiről, hogy nehezen fordíthatóak, mert sok bennük a nyelvi vicc. Ebben a mikrofikcióban is van ilyen, ha jobban megnézzük a címet és a végkicsengést, de remélhetőleg ebben az esetben magyarul is működik.

LUISA VALENZUELA

Lopott pillantás

Igaz, ami igaz, a fenekemre tette a kezét és éppen rá akartam kiáltani, amikor a busz elhaladt egy templom előtt, és láttam, hogy keresztet vet. Végül is rendes srác, gondoltam magamban. Talán nem is szándékosan csinálja, vagy esetleg nem tudja a bal keze, mit csinál a jobb. Igyekeztem a busz belsejébe húzódni – hiszen egy dolog mentegetni valakit és egy másik hagyni, hogy fogdossanak – de egyre több utas szállt fel és nem lehetett moccanni sem. Hiába próbáltam beljebb húzódni, csak még jobban hozzám nyomta a tenyerét, és még meg is simogatott. Idegesen mozgolódtam. Ő is. Elhaladtunk egy újabb templom előtt, de most észre sem vette és ezúttal csak azért emelte a kezét a homlokához, hogy letörölje róla az izzadtságot. Lopva pillantottam rá és csak a szemem sarkából figyeltem, nehogy azt higgye, hogy tetszik nekem a dolog. Nem tudtam hova menekülni és ettől kirázott a hideg. Ekkor úgy döntöttem, revansot veszek és a fenekére tettem a kezem. Néhány háztömbbel odébb az emberáradat elsodort mellőle. A leszállók magukkal rántottak és már bánom, hogy ilyen hirtelen szem elől veszítettem, mert a pénztárcájában csak 7400 régi peso volt, és kettesben ennél sokkal többet akaszthattam volna le róla. Kedvesnek tűnt. És bőkezűnek.

(a fordítás felelőse: Kun Dani)

Én házam, én életem

Javier de Navascués 2012-ben megjelent Wikipedia y otros monstruos (Wikipedia és egyéb szörnyetegek) című könyvéből való a következő szöveg. A két részre osztott kötetet (“A modern világ mítoszai” és “Klasszikus mitológia”) a kritika általában úgy jellemzi, hogy ironikus hangvételben, kritikusan beszél korunk tipikus jelenségeiről mint a Wikipedia, a turizmus, az sms, stb.

A szerzőnek nem ez az első mikrofikciója a blogon, egy másik, korábbi szövege is olvasható itt

JAVIER DE NAVASCUÉS

Haladás

A háza nem volt elég trendi számára. Mindig többre vágyott. Először megbízta egy belsőépítész-barátnőjét, hogy megtervezze a szükséges átalakításokat: el kellett távolítani pár ajtót, felszedni a padlót, és kidönteni két közfalat. A munkások végül egy gyönyörű, kilencven négyzetméteres nappalit hagytak maguk után. Később úgy vélte, a konyhának a tengerre kellene néznie, még ha ez a fürdőszoba előrehozásával is jár; ezen szörnyen összeveszett azzal a barátnővel, aki két óra veszekedés után már nem volt annak mondható. Végtére is, az emberek csökönyösek. Miért ne lehetne áthelyezni a mellékhelyiséget? A nagyszüleinknél is a házon kívül volt az illemhely. Felfogadott pár szakit, hogy lebontsák a fürdőt, és emeljenek egy kis deszkabódét a kert végében. Így már fellélegezhetett, hiszen a konyhaablak most már a tengerre nyílt.

Már-már elégedetten felsóhajtott: a változás kétségkívül sokat javít a dolgokon. Minden tökéletes lett volna, ha nem botlik váratlan akadályokba bárki, aki belép; itt ez a fölösleges fotel, ott az a bosszantó könyvespolc. Hogy javítsa az összképet, kidobott mindent, és egyúttal kibontotta az ablakokat is. A ház így leginkább egy vitrinhez hasonlított, a szobák és a kert pedig egyetlen nyílt teret alkotott. De valami még mindig hiányzott a tökéletességhez. Ekkor rájött, hogy eljött a végső átalakítás ideje. Másnap reggel buldózerek estek neki a tartófalaknak. Eleinte a ház jajgatott, és sikoltáshoz hasonló hangokat hallatott. Végül összeomlott, és aztán hirtelen csend lett. A téglák közül hamar előbújtak a növények és a bogarak. Leült, hogy megcsodálja a művét, kimerülten, de boldogan: megérte a fáradozást.

(A fordítás felelőse: Wagner Hella)

Milyen egy jó mikrofikció?

Az uruguayi Horacio Quiroga mintájára, aki a novellaírás alapszabályait rögzítette tíz pontban (a novella műfaja szintén nagyon népszerű és történetileg is igen fontos Latin-Amerikában, sokan a mikrofikciót is a novellából származtatják, a kistestvérének tekintik), többen is megírták a mikrofikcióírás tíz alapszabályát, alább egy spanyol, valenciai szerző tanácsai olvashatóak.

GINÉS S. CUTILLAS

A mikrofikció tíz alapszabálya

1. Mielőtt bármit leírnál, olvass!

Nem írhatsz színvonalas mikrofikciót anélkül, hogy ne olvastad volna a klasszikusokat. Keresd a műfaj nagyjainak (Borges, Cortazár, Monterroso, Aub, Denevi, Gómez de la Serna, …) írásait, tanuld meg őket fejből, majd felejtsd el. Akkor és csakis akkor fogsz értékeset írni, ha felhagytál az utánzásokkal.

2. Ne írj semmi olyat, ami nem mond valami újat!

Ez az állítás alkalmazható a művészet többi területére is, de ebben az esetben ez abszolút igazság. Keress egy újító gondolatot, és aknázd ki a végletekig.

3. A legnagyobb körültekintéssel válassz meg minden egyes szót!

Ebben a műfajban minden szó stílusértéke fontos. Nem ugyanaz elfogni, elejteni, vagy elkapni valamit. Az első egy fogolyra vagy hajóra, a második egy állatra vonatkozik, a harmadik pedig egy általános forma, amely magában foglalja az első kettőt. Részesítsd előnyben a gyenge főneveket az erős melléknevekkel szemben. Egy főnév biztosan közelebb áll a képhez, amit közvetíteni szeretnél, még ha létezik is rá egy melléknév.

4. Az első mondatra összpontosíts leginkább!

Ez az, ami megragadja az olvasót. Nem ugyanolyan azzal kezdeni, hogy „Beleszerettem egy halba”, mint hogy „Egy forró áprilisi délutánon történt.”

5. Tedd a címet a történet részévé!

Ilyen rövid történetnél nem vesztegethetsz el semmilyen irodalmi eszközt. A cím szavainak információval kell szolgálniuk, tisztázniuk kell a történetet, vagy egyértelműen elhelyezni a cselekményt. Ezen felül, akárcsak az első mondatnak, eredetinek és olvasásra ösztönzőnek kell lennie. Ha az előző pontot is betartod, nincs más dolgod, mint kézen fogva kísérni az olvasót a végkifejletig.

6. Egy kép többet ér ezer szónál.

Ez egy kiemelten fontos bölcsesség a mikrofikció esetében. Ha a lány vagy a fiú egy-egy pillantásával ki tudod fejezni, hogy valamikor, akár egy másik korban szenvedélyes szerelmet éltek át, akkor megspórolhatod a terjengős magyarázatot.

7. Nem kell mindent túlmagyarázni.

Általában az irodalomban, de legfőképp ebben a műfajban különösen fontos a kihagyás. Soha ne becsüld alá az olvasót! Játssz a tudásával, használd ki, és kerülj minden olyan információt, melynek már birtokában áll. Mindenki tudja, hogy a tiltott gyümölcs egy alma volt, akkor minek megnevezni?

8. Ismert személy vagy történet legyen a kiindulópont!

Használj fel olyan szereplőket, melyek az egyetemes kultúrához tartoznak. Ha Ádámot és Évát említed, visszarepíted az olvasót az időben, ha Hitlert, akkor a II. Világháborúra asszociál majd. Viszont vigyázz, ha Piroska kerül szóba, mindenki azt várja majd, hogy mikor bukkan elő a farkas!

9. Hagyatkozz az irodalomtörténetre!

Az irodalom az irodalmból táplálkozik. Ha megjelenítesz egy bogarat, az olvasónak feltétlenül Kafka jut az eszébe, álmok és erotika bármelyik pillanatában Freud, ha kozmicizmusról beszélsz, Lovekraft ugrik be. Ha pedig elhelyezel egy pipát a mikrofikciódban, Sherlock Holmes szinte azonnal bekopogtat az ajtódon.

10. Legyen fordulatos a végpont!

A végszó a teljes közlendő csattanója. Ekkor ölt formát a mikrofikció, ez ad neki teljes értelmet és magyarázatot. A tetőpont nem szerepelhet az elején, mert elveszne az olvasó figyelme, de a közepén sem, mert akkor romba döntené az elvárásait. A mű végén viszont tudat alatt várja, hogy kiüsd, és ebből előnyt kovácsolva mérhetsz KO-t rá.

(A fordítás felelőse: M. H. Timi)