Szerelem?

Raúl Brasca szintén argentin szerző, a mikrofikció műfajához elsősorban kritikusként, elméleti szakemberként kapcsolódik, több fontos antológia szerkesztője, folyamatosan jelennek meg cikkei rövidprózával foglalkozó folyóiratokban.

RAÚL BRASCA

Szerelem 1.

Ő szereti a szerelmet. Én nem. Én őt szeretem, beleértve természetesen az ő szerelem iránti szeretetét is. Én szerelmet nem adok neki. Én csak szavakba csomagolt szenvedélyt adok, abból viszont nincs hiány. Ő pedig becsapja magát, szerinte ez a szerelem és ezért szereti, amit tőlem kap: szereti a csalót, aki bennem rejtőzik. Én nem szeretem őt és engem a látszat sem csap be, én nem őt szeretem. Mindennapos történet a miénk, nincs benne semmi különös: két ember, akik kitartanak egymás mellett, és akiket egy félreérthető és egy félreértett érzés köt össze. Boldogok vagyunk.

Szerelem 2. 

Azt hiszi, hogy én csak a szerelembe vagyok szerelmes, őt pedig csak a szex érdekli. Hadd higgye. Amikor a teste olyan hatással van rám, hogy abba beleremegek, azt ő a szavaknak tulajdonítja. Amikor az én testem van rá olyan hatással, hogy beleremeg, azt a saját hevességének gondolja. Mindenesetre szeret engem, én pedig hagyom, hogy áltassa magát, mert én is szeretem őt. Jól tudom, hogy addig leszünk csak ilyen boldogok, amíg úgy hiszi, nem szeretjük egymást.

(A fordítás felelőse: Letti)

Reklámok

Férfiak és nők

Pablo Urbányi magyar származású, Kanadában élő argentin író. Elsősorban hosszabb prózákat ír, néhány regénye, novellája magyarul is megjelent, ezt a mikrofikciót pedig ő maga választotta a saját szövegei közül.

 

PABLO URBÁNYI

Párbeszéd

Férfi és nő, a három fős kanapé két végében ülnek. A nő szeméből némi aggodalom sugárzik. A férfi végül erőt vesz magán és megszólal:
Férfi: Rossz kedvűnek tűnsz, van valami baj?
Lány: Semmi. Kérlek, ne kombinálj.
Rövid szünet után:
Férfi: Rossz kedvű vagy valami miatt, amit mondtam?
Nő: Nem.
Férfi: Valami miatt, amit nem mondtam?
Nő: Nem.
Férfi: Valami miatt, amit csináltam?
Nő: Nem.
Férfi: Valami miatt, amit nem csináltam?
Nő: Nem.
Hosszabb szünet. A férfi mély levegőt vesz és lassan tagolva a szavakat így szól:
Férfi: Az a baj, hogy véletlenül mondtam valamit, azzal kapcsolatban, amit csináltam, pedig nem lett volna szabad se megtennem se kimondanom, vagy legalábbis az érzéseidet figyelembe véve másképp kellett volna mondanom vagy csinálnom?
Nő: Valami ilyesmi. De elég, inkább hagyjuk.

(A fordítás felelőse: Szani)

 

Lopott pillantás

Az argentin szerző második megjelenése a blogon, ő maga azt mondja a szövegeiről, hogy nehezen fordíthatóak, mert sok bennük a nyelvi vicc. Ebben a mikrofikcióban is van ilyen, ha jobban megnézzük a címet és a végkicsengést, de remélhetőleg ebben az esetben magyarul is működik.

LUISA VALENZUELA

Lopott pillantás

Igaz, ami igaz, a fenekemre tette a kezét és éppen rá akartam kiáltani, amikor a busz elhaladt egy templom előtt, és láttam, hogy keresztet vet. Végül is rendes srác, gondoltam magamban. Talán nem is szándékosan csinálja, vagy esetleg nem tudja a bal keze, mit csinál a jobb. Igyekeztem a busz belsejébe húzódni – hiszen egy dolog mentegetni valakit és egy másik hagyni, hogy fogdossanak – de egyre több utas szállt fel és nem lehetett moccanni sem. Hiába próbáltam beljebb húzódni, csak még jobban hozzám nyomta a tenyerét, és még meg is simogatott. Idegesen mozgolódtam. Ő is. Elhaladtunk egy újabb templom előtt, de most észre sem vette és ezúttal csak azért emelte a kezét a homlokához, hogy letörölje róla az izzadtságot. Lopva pillantottam rá és csak a szemem sarkából figyeltem, nehogy azt higgye, hogy tetszik nekem a dolog. Nem tudtam hova menekülni és ettől kirázott a hideg. Ekkor úgy döntöttem, revansot veszek és a fenekére tettem a kezem. Néhány háztömbbel odébb az emberáradat elsodort mellőle. A leszállók magukkal rántottak és már bánom, hogy ilyen hirtelen szem elől veszítettem, mert a pénztárcájában csak 7400 régi peso volt, és kettesben ennél sokkal többet akaszthattam volna le róla. Kedvesnek tűnt. És bőkezűnek.

(a fordítás felelőse: Kun Dani)

Én házam, én életem

Javier de Navascués 2012-ben megjelent Wikipedia y otros monstruos (Wikipedia és egyéb szörnyetegek) című könyvéből való a következő szöveg. A két részre osztott kötetet (“A modern világ mítoszai” és “Klasszikus mitológia”) a kritika általában úgy jellemzi, hogy ironikus hangvételben, kritikusan beszél korunk tipikus jelenségeiről mint a Wikipedia, a turizmus, az sms, stb.

A szerzőnek nem ez az első mikrofikciója a blogon, egy másik, korábbi szövege is olvasható itt

JAVIER DE NAVASCUÉS

Haladás

A háza nem volt elég trendi számára. Mindig többre vágyott. Először megbízta egy belsőépítész-barátnőjét, hogy megtervezze a szükséges átalakításokat: el kellett távolítani pár ajtót, felszedni a padlót, és kidönteni két közfalat. A munkások végül egy gyönyörű, kilencven négyzetméteres nappalit hagytak maguk után. Később úgy vélte, a konyhának a tengerre kellene néznie, még ha ez a fürdőszoba előrehozásával is jár; ezen szörnyen összeveszett azzal a barátnővel, aki két óra veszekedés után már nem volt annak mondható. Végtére is, az emberek csökönyösek. Miért ne lehetne áthelyezni a mellékhelyiséget? A nagyszüleinknél is a házon kívül volt az illemhely. Felfogadott pár szakit, hogy lebontsák a fürdőt, és emeljenek egy kis deszkabódét a kert végében. Így már fellélegezhetett, hiszen a konyhaablak most már a tengerre nyílt.

Már-már elégedetten felsóhajtott: a változás kétségkívül sokat javít a dolgokon. Minden tökéletes lett volna, ha nem botlik váratlan akadályokba bárki, aki belép; itt ez a fölösleges fotel, ott az a bosszantó könyvespolc. Hogy javítsa az összképet, kidobott mindent, és egyúttal kibontotta az ablakokat is. A ház így leginkább egy vitrinhez hasonlított, a szobák és a kert pedig egyetlen nyílt teret alkotott. De valami még mindig hiányzott a tökéletességhez. Ekkor rájött, hogy eljött a végső átalakítás ideje. Másnap reggel buldózerek estek neki a tartófalaknak. Eleinte a ház jajgatott, és sikoltáshoz hasonló hangokat hallatott. Végül összeomlott, és aztán hirtelen csend lett. A téglák közül hamar előbújtak a növények és a bogarak. Leült, hogy megcsodálja a művét, kimerülten, de boldogan: megérte a fáradozást.

(A fordítás felelőse: Wagner Hella)

Milyen egy jó mikrofikció?

Az uruguayi Horacio Quiroga mintájára, aki a novellaírás alapszabályait rögzítette tíz pontban (a novella műfaja szintén nagyon népszerű és történetileg is igen fontos Latin-Amerikában, sokan a mikrofikciót is a novellából származtatják, a kistestvérének tekintik), többen is megírták a mikrofikcióírás tíz alapszabályát, alább egy spanyol, valenciai szerző tanácsai olvashatóak.

GINÉS S. CUTILLAS

A mikrofikció tíz alapszabálya

1. Mielőtt bármit leírnál, olvass!

Nem írhatsz színvonalas mikrofikciót anélkül, hogy ne olvastad volna a klasszikusokat. Keresd a műfaj nagyjainak (Borges, Cortazár, Monterroso, Aub, Denevi, Gómez de la Serna, …) írásait, tanuld meg őket fejből, majd felejtsd el. Akkor és csakis akkor fogsz értékeset írni, ha felhagytál az utánzásokkal.

2. Ne írj semmi olyat, ami nem mond valami újat!

Ez az állítás alkalmazható a művészet többi területére is, de ebben az esetben ez abszolút igazság. Keress egy újító gondolatot, és aknázd ki a végletekig.

3. A legnagyobb körültekintéssel válassz meg minden egyes szót!

Ebben a műfajban minden szó stílusértéke fontos. Nem ugyanaz elfogni, elejteni, vagy elkapni valamit. Az első egy fogolyra vagy hajóra, a második egy állatra vonatkozik, a harmadik pedig egy általános forma, amely magában foglalja az első kettőt. Részesítsd előnyben a gyenge főneveket az erős melléknevekkel szemben. Egy főnév biztosan közelebb áll a képhez, amit közvetíteni szeretnél, még ha létezik is rá egy melléknév.

4. Az első mondatra összpontosíts leginkább!

Ez az, ami megragadja az olvasót. Nem ugyanolyan azzal kezdeni, hogy „Beleszerettem egy halba”, mint hogy „Egy forró áprilisi délutánon történt.”

5. Tedd a címet a történet részévé!

Ilyen rövid történetnél nem vesztegethetsz el semmilyen irodalmi eszközt. A cím szavainak információval kell szolgálniuk, tisztázniuk kell a történetet, vagy egyértelműen elhelyezni a cselekményt. Ezen felül, akárcsak az első mondatnak, eredetinek és olvasásra ösztönzőnek kell lennie. Ha az előző pontot is betartod, nincs más dolgod, mint kézen fogva kísérni az olvasót a végkifejletig.

6. Egy kép többet ér ezer szónál.

Ez egy kiemelten fontos bölcsesség a mikrofikció esetében. Ha a lány vagy a fiú egy-egy pillantásával ki tudod fejezni, hogy valamikor, akár egy másik korban szenvedélyes szerelmet éltek át, akkor megspórolhatod a terjengős magyarázatot.

7. Nem kell mindent túlmagyarázni.

Általában az irodalomban, de legfőképp ebben a műfajban különösen fontos a kihagyás. Soha ne becsüld alá az olvasót! Játssz a tudásával, használd ki, és kerülj minden olyan információt, melynek már birtokában áll. Mindenki tudja, hogy a tiltott gyümölcs egy alma volt, akkor minek megnevezni?

8. Ismert személy vagy történet legyen a kiindulópont!

Használj fel olyan szereplőket, melyek az egyetemes kultúrához tartoznak. Ha Ádámot és Évát említed, visszarepíted az olvasót az időben, ha Hitlert, akkor a II. Világháborúra asszociál majd. Viszont vigyázz, ha Piroska kerül szóba, mindenki azt várja majd, hogy mikor bukkan elő a farkas!

9. Hagyatkozz az irodalomtörténetre!

Az irodalom az irodalmból táplálkozik. Ha megjelenítesz egy bogarat, az olvasónak feltétlenül Kafka jut az eszébe, álmok és erotika bármelyik pillanatában Freud, ha kozmicizmusról beszélsz, Lovekraft ugrik be. Ha pedig elhelyezel egy pipát a mikrofikciódban, Sherlock Holmes szinte azonnal bekopogtat az ajtódon.

10. Legyen fordulatos a végpont!

A végszó a teljes közlendő csattanója. Ekkor ölt formát a mikrofikció, ez ad neki teljes értelmet és magyarázatot. A tetőpont nem szerepelhet az elején, mert elveszne az olvasó figyelme, de a közepén sem, mert akkor romba döntené az elvárásait. A mű végén viszont tudat alatt várja, hogy kiüsd, és ebből előnyt kovácsolva mérhetsz KO-t rá.

(A fordítás felelőse: M. H. Timi)

 

 

Autóvezetőből taxisofőr, újságból tablet

Ez a szöveg azért nagyon érdekes, mert egy Örkény-egyperces ihlette. A spanyol nyelvterület szerzői és irodalmárai a mikrofikció műfajának felfutása után világirodalmi kapcsolatokat keresve hamar felfedezték maguknak Örkényt, Javier is így ismerte meg a magyar egyperceseket, Az autóvezető történetét pedig tovább is gondolta.

Emlékeztetőnek az Örkény-szöveg elolvasható a következő linken:

Örkény István: Az autóvezető

 

JAVIER DE NAVASCUÉS

A taxisofőr

A 31247363GH engedélyszámú madridi taxisofőr elővette a tabletjét, és a következő feliratot olvasta: “Meg akarod tudni a halálod  időpontját?”
A szusszanási pihenőidőt kihasználva az igen lehetőséget választotta.:”Ma reggel 9 óra 30 perckor fogsz meghalni.”
Na, jól nézünk ki, gondolta Domingo Domínguez, így hívták a taxisofőrt. Majd letöltött egy játékapplikációt, a GTA-t. Éppen egy virtuális drogkereskedővel végzett a játékban, amikor kopogtatásra lett figyelmes a hátsó ablakon: “Elvinne a Nuevos Ministerios állomáshoz?” – kérdezte tőle egy utas.
Domingo az Atocha pályaudvar felé vette az irányt, átkelt a Recoletos nevű sugárúton, intett Neptunusz szobrának, és a Colón-térhez közeledvén felgyorsított. Mivel az utasa síri csendben ült, ismét a félbemaradt játékban teljesítendő küldetésére gondolt. Még ki kell nyírnia a dílert, felvenni az anyagot, begyűjteni az árut a raktárból, és várni az összekötőre… De akkor hirtelen, mintha a halál hírnöke lenne, megszólalt az utas:
“Késésben vagyunk, uram. Gyorsítson gyorsítson már, így nem fog időben megérkezni.
“Milyen sietős itt valakinek.”
“Csak érjen oda időben, hiszen ez a szakmája.”
Milyen egy faragatlan fickó, gondolta Domingo, de azért beletaposott a gázba. Szemerkélni kezdett az eső. A Gregorio Marañón utca magasságában egy kis teherautó teljes erőből beléjük hajtott. A taxisofőr csak annyit tudott kiejteni a száján, hogy „basszus”, miközben kétségbeesetten fékezett. Aztán csend lett.
Domingo kinyitotta a szemét, és az utast kereste, aki közben köddé vált. A homlokához kapott, körülötte mindenki dudálni kezdett. Reggel 9 óra 31 perc volt.

(A fordítás felelőse: Gladity Alexandra)

 

Családregény mikrofikcióba zárva

Gyakran éri az a vád egyes mikrofikciókat, hogy a rövidség a minőség rovására megy, és kétségtelenül előfordul, egy-egy szöveg annyira a végső csattanóra koncentrál, hogy egészen vicc jelleget ölt és egyszerhasználhatóvá válik. Nem ez a helyzet a következő szöveggel, amely szintén egy kortárs argentin szerző tollából (billentyűjétől) származik, és amelynek sorai mögött egy többgenerációs családtörténet sejlik fel.

EDUARDO GOTTHELF

Glühwein

Arrafelé ilyenkor glühweint árulnak az utcán, fűszerekkel ízesített forró vörösbort. Elfeledteti az emberrel, hogy fázik.

Úgy mesélték nekem, a dédszüleid a keleti pogromok elől menekülve szenteste keltek át a határon, mert olyankor kevésbé őrizték.

A nagyszüleid, a család egyetlen túlélői, `37 karácsonyán szöktek meg Németországból.

Ez volt az első ital, amit ott ittam, `76 karácsonyán. Édesanyád itt maradt, várandós volt veled, azt hittük, nem fenyegeti veszély. A többit már tudod.

Amikor `82 karácsonyán visszatértem, hoztam hat üveggel. Az utolsót egy különleges alkalomra tartogattam. Hogy ízlik? Biztos le fogunk részegedni, hiszen Buenos Aires-ben karácsonykor sincs hideg. Mindegy, a mínusz tizenöt fokot úgyis a szívemben érzem.

Egészségedre! Jó utat, fiam. Kívánom, hogy legyen munkád, boldog életed, és hogy a te gyerekeidnek ne kelljen útra kelniük karácsonykor.

(A fordítás felelőse: Wagner Hella)